Nem tudom, ki kezdte. Én először tominsane (aka mészáros tamás) videóit (1 és 2) láttam. Érdekes művek, annyi biztos.
A szubjektíven minden hónapban egyszer előkerül a napiszar, mint valami hülye gyökereket egyesítő szekta, akik intoleránsak, iskolázatlanok, és persze bunkók. Az persze nem gáz, hogy 100 napiszar kommentben kevesebb a helyesírási hiba, mint a szubjektív blog egyetlen sorában.
Oké, felfoghatjuk ezt egy korszaknak. Mint egy afféle felkelés. De basszus, akkor is elbuktatok, és szart se értetek el. A napiszarnak naponta több látogatója van, mint Franci, Gyökér Tomi, Katasztrófa Kenny, és az összes ilyen faszhuszár blogjának egy héten együttvéve. Elkúrtátok. Ennyi. Azt nem értem, hogy ha egyszer már beszoptátok, és többen röhögtek rajtatok, mint akik elismerték, hogy igazatok van, akkor minek folytatni?
Kajak szarabb ezeket az unatkozó 12 évesek által kitalált “világrengető” posztokat olvasgatni, mint a “híres netcelebekről” szóló elemzéseket. Azokon legalább röhögni tudok, és ki tudom forgatni az egészet.
A napiszar-kritikák írói valószínűleg mindannyian jártak már az oldalon. Megértem, hogy a lelki világuknak nem tesz túl jót a “Hú baszki, ez milyen ronda” és az “ilyen fejjel én ki nem tenném a lábamat otthonról” kommentek, de hát baszki, ti akartatok egyéniségek lenni. Ha már gyökér vagy, vállald fel azt is.
No mindegy, én tulajdonképpen leszarom. Én is egyéniség vagyok, egyedi, barátaim is vannak, meg minden lófasz, de ezt képes voltam 28 piercing, kanári/pulikutya-frizura nélkül, normális, heteroszexuális ruhákkal, és átlagos iwiw képekkel. Ja, és képzeld, myvipem meg nincs is. IWIW a magyar ismerősöknek, facebook a külföldieknek.
Népszerűségemet nem abban mérem, hogy iwiwen hány ismerősöm van… ha bejelölnék mindenkit, hogy “jéé, ezt láttam eccer a zuccán”, meg az “ennek a szobájában is dugtam a nőmet”, vagy akár az “ő is ott volt eccer haver haverjának a házibulyján”, akkor kábé 900 környékén lenne. De… könyörgöm. Nemár.
És, hogy miért jött létre a napiszar? Jó kérdés. Talán Fikusz vagy Dogg tudna rá válaszolni. Esetleg bozolaci. De igazából kurvára lényegtelen. Mivel a “maji fijatalság” (értsd: a 12-14 és körüli gyökerek, akiknek a valós életben egy haverjuk sincs) a neten éli az életét, ezért őket a valóságban körbeállni és kiröhögni nem lehet, ezért van a napiszar. Ahelyett, hogy a sok kis divatköcsög inkább annak örülne, hogy ezen a virtuális iskolafolyosón nem rántják le róluk a gatyát, és nem röhögik őket körbe minden szünetben, rinyálnak, hogy “juuujjj, ti mekkora köcsögök vagytok, kezdjetek el élni (ugye az angol “get a life” szófordulat magyarosítása), saját magatokkal foglalkozzatok, töltsetek fel egy saját képet,stb… Hát képzeljétek, napiszarról nem egy emberrel dumáltam MSN-en, és élőben is. Akármilyen meglepő, normális emberek. Olyanok, akikkel lehet, hogy előtte huszonnyolcszor találkoztam a “zinterspárban”, vagy a “tacskóban”, és nem kezdtem el ujjal mutogatva röhögni. Hogy miért nem kerülnek ki napiszarra? Kurva egyszerű. Nem műsor. Átlagemberek, akiken nem lehet röhögni. Az viszont kibaszottul gáz, ha egyszerűen azzal akarsz kitűnni a tömegből, hogy úgy nézel ki, mint egy gyökér. Ha annyira egyedi akarsz lenni, találd fel a rák ellenszerét, vagy az emo tortát (tudod, amelyik felvágja saját magát), vagy egyáltalán, tegyél valamit a társadalomért, ahelyett, hogy apuci-anyuci fényesre nyalja a valagad, és mellette rinyálsz, hogy milyen szar élni.
Long Live Napiszar!
üdv,
B
